Kandúr szelidítés 2.0

Ma rá kellett jönnöm, hogy Kandúr nem kompatibilis az ölben fekvéssel!
Bár igyekszik szegény, de annyira bele éli magát a simogatásba, hogy elég durván gyomlál...
Körömnyomok a lábamon tanúskodnak, hogy nem egy finom viselkedésű macsek.

A cica biztos hogy nem háztól kóborolt el!
Délben a kajamaradékot, csontot, tésztát megkapta, és egyedül el is pusztította.
Délután, mikor lenéztem, hogy mi újság?, rögtön a lábamnál termett, és úgy viselkedett, mint aki aznap még nem evett. Hízelkedett, majd hasra estem tőle, és amikor elővettem a desszertnek szánt reggeliből maradt fél sajtos kiflimet, teljes lelkesedéssel kuncsorgott:

A következő képen jól látszik a körme, amit a támaszkodás céljából használt lábamba erősen bemélyeszt.

Na ezt a mozdulatot fekvés közben is szereti alkalmazni. Mondhatni kikezdte a farmerem.

De amúgy megszerettem őmacskaságát :).

 

Kandúr és Félszemű és a zsemle

A mérlegházi cicák szerintem kenyéren nőttek fel.
Ezen a képen még azt hittem könnyű helyzetben vagyok.
Zsemle darab a kezemben, gép a másikban, és cica lenn a földön. Kuncsorog.
Aztán már nem. A képből kiugrott, és a kezem azért úszta meg, mert nagyon gyorsan elengedtem a zsemlét. :)
A Kandúr végig formában volt.
Mintha hús adtam volna nekik, úgy kérték a zsemlét, és teljesen fixálódtak a kajára.

A fél zsemle elfogyasztása után megszagoltattam a Félszeművel az ujjam, hogy lássa nincs már több. Nem mertem nekik többet adni, nehogy valami bajuk legyen.
Nem kellett volna.
Úgy rástartolt a kezemre, hogy jól bele harapott. Lendületből ráfogott, hogy kaja, de miután érzékelte, hogy valami nem stimmel, ki is köpött, azaz elengedett, mielőtt még a fogai a bőrt felsértették volna.
Többet ilyet nem csinálok... :)

Kandúr és a szelídítés

Mint korábban írtam, Kandúr a mérlegházban nem nagyon mer, vagy szeret ölben feküdni...

Most szoktatom e gondolathoz.

És ma egy pici eredményt el is értem. :)
Pár percet el volt nálam intenzív simogatás nélkül, csak az érzés kedvéért.
És közben még nem is gyomlált, ahogy simogatás közben szokott, tehát teljesen ellazulva békésen hevert rajtam.

Sajnos hamar jöttek a munkások, így gyorsan letettem, miközben alaposan megvakargattam a nyakát, hogy ne ijedjen meg...

Tehát barátkozunk... :)

Barka novemberben???

Szerintem lehet valami a globális felmelegedésben...
Vagy ha nem is, de valami nem stimmel a természettel. Bár lehet hogy ez a meleg ártott meg a fűzfának...
Ezt csak abból gondolom, hogy ma ilyennel találkoztam:
Na ez a barka, amit húsvét környékén szoktunk szedni....

Kandúr örző-védő szolgálat

A Kandúr őriz és véd!
Vagy mégsem?
:D
Ma ez a kép fogadott a mérlegházban:
A cica különös vonzalmat érez a küszöb közepe iránt. Már nem egyszer találkoztam így vele, ma sikerült lencsevégre kapni. Csak itt fekszik békésen, semmi nem zavarja.
:)
Ma volt itt egy szlovén kamionos. Szépen átlépte a cicát, majd nézte, nézte, szerintem nem hitt a szemének, hogy ilyen flegma a cica.

A Félszemű

A mérlegháztól nem messze van a Tanya. Ez egy állattartó telep, és mint ilyen, van pár cica is... :)
Már több éve ott él egy anyamacska, aki még kölyök korában beleköthetett valakibe, aki erősebb volt nála, és a fél szemét elvesztette. Elég ijesztően néz ki.


No de tanult is az esetből, elég morcos macska. Bár szeret hízelegni, főleg, ha kajáról van szó... :)
Ővele még nem jutottam el a "békésen fekszem az öledben, mert ott olyan jó" állapotig.
Még megmerevedik, és menekülésre készen fekszik az ölemben, és nagyon nehezen viseli hogy átfötröm a szőrét bolha után kutatva, ami van is benne néhány.

A hasát azt szereti, már megismeri a zacskó zörgését, amiből a kutyatápot veszem ki neki reggelire. (Csak el ne kezdjen ugatni... :D )

Dél körül rendszeresen megjelenik az ebédért... :)
Éhenkórászként még a rizst, vagy a tésztát is megeszi.
És gyakorlottan veri el a kuncsorgó kandúrt is, ha kajáról van szó, bár amúgy is nehezen viseli a másik macsek jelenlétét. Míg Mici megvolt addig nem is lehetett látni, csak néha...

Azóta viszont át szeretné venni a terepet teljesen!
Bár a tanyán neveli ezt a kis helyes fekete-fehér foltos kiscicát.

A Kandúr

Most, hogy megjelentek a reggeli, néha egész napos ködök, a környék bátrabb cicái is behúzódnak melegedni ahová tudnak.
Beszegődött a mérlegházhoz egy csíkos kandúr cica is.

Olyan igazi vastag, puha bundájú, dörgölődzős fajta cica.
Eleinte nem engedte magát megfogni, de a nyaksimogatást imádja, el tud lazulni teljesen tőle.

Imád dörgölőzni. Nem csak ember lábához, hanem minden függőleges dologhoz, itt pl. a régi mérleg lábához:


Néha teljesen zavarba jön. :D
Mostanában elég sok kamion sofőr fordul meg nálunk. A Kandúr ösztönös késztetésének engedve letámadja a sofőrök lábát hízelkedés céljából. Amikor tudatosul benne, hogy idegen lábat szeretget, akkor elrohan, és zavartan néz vissza. Tesz egy kört a mérlegház körül, és máris ott terem megint az idegen láb körül.
Meglepődve tapasztaltam, hogy szinte mindegyik sofőr békésen tűrte közeledését, nem pedig egy jól irányzott rúgással honorálta ezt.
Sőt! Volt olyan aki lehajolt hozzá és megsimogatta, és amikor pedig szólt is hozzá, akkor teljesen lefagytam! Döbbenten néztem... és belül örültem! :)
Szóval most is bebizonyosodott, hogy az előítéletek sok esetben rosszak... :)

Mici emlékére

A mérlegháznál volt egy nagyon kedves cica. Első találkozásunkkor már össze is barátkoztunk. Ez még a nyár elején volt, amikor épp hogy elkezdtük az aratást.
Minden nap, mikor lementem szóltam neki, hogy:
- Mici gyere ide!
És ő jött is.
Ahogy ültem a számítógép előtt, először csak a lábamnak dörgölőzködött. Majd miután megsimogattam rájött, hogy itt többet is elérhet, mint némi eltűrést...
Felugrott a hátam mögé, és a veséimet öklelte, annyira hízelkedett.
Addig-addig ügyeskedett, míg szép lassan az ölemben kötött ki. Megsimogattam, és lefektettem.
Dorombolt, majd szétesett. Korábban még nem hallottam ilyen hangosan macskát dorombolni.

Minden alkalommal egy hónapon át ezt eljátszottuk... :)
Mindig megnéztem, hogy van-e benne bolha, eleinte találtam is, amit rögtön meg is fogtam. Így lassan elfogytak belőle.
Ezután már békésen tudott aludni, a legváltozatosabb helyeken.
Mint például a nyomtatópapír dobozában:


Kedvenc helye volt az íróasztal fiókja. Mivel mindig nyitva volt az ajtaja, így könnyen be tudott feküdni. Nem egyszer a frászt hozta rám, ha felébredve lassan, nyújtózkodva előjött. :)

Nyáron ha kezet mostam, szinte vágtázott be a mosdóba, felugrott a mosdókagylóra, és a folyó vízből ivott. :)

Amikor el kezdte levedleni a szőrét... na akkor szegény olyan kis csúnyácska szőrhullató állat lett. Fogtam egy sűrű fogú fésűt, és neki álltam kifésülni belőle a szőrt, hogy ne hulljon belőle mindenfelé.
Mondanom sem kell, jól kinevettek a munkatársaim.
Ekkor hallottam először nyávogni.... Hát kihagytam volna ezt az élményt!
Nagyon csúnya rekedtes hangja volt. Szint ledermedtem mikor először hallottam... :D

Ha egy-egy nap nem jött szinte hiányzott.
Szeptember végén jöttek a kicsit hidegebb éjszakák, és felfedezte, hogy a szárító szekrény csak úgy ontja a meleget! Jól lehet mellette pihengetni!

Jó barátságot kötöttem vele.
Ha látta hogy jön az autóm, már messziről rohant, hogy megsimogathassam.
Egyszer majdnem össze kevert a főnökömmel (ő nem szereti a macskákat), pechjére odaült a gép elé, és Mici szinte repülő rajttal oda rá akart telepedni.
- Te macska, nehogy ide akarj jönni!!!
Mici azonnal meg is gondolta magát :)

Október végén egyik reggel nem jött.
Másnap sem... Harmadnap sem...
Két hét után találták meg a kis testét. Semmi külsérelmi nyom nem volt rajta, csak simán elbújt, hogy békében mehessen az örök vadászmezőkre ...
Hiányozni fog...

Mese a macskáról, a mókusról, és a diófáról.

Ma reggel vidám, színes hajnalra ébredt a diófa.

- Haj, el kell szórnom a diómat, lassan itt a tél...

Eltelt a délelőtt, ... majd a délután.

Olyan négy óra felé egyszer csak megjelent a fánál egy mókus.
- Hmm, milyen finomak ezek a diók itt lenn a földön.

- Hmmm, ezt el kéne rakni télire, ez olyan finom!!!
...
- De mi van ott? Valami közelít!!!!

- Csak nem egy macska? Jobb lesz felmenni a fára!!!

Oda ér a macska!
- Nicsak egy mókus! Majd ha lejön, jól megfogom!
Azzal leült a fa alá, és várni kezdett.
Úgy tett, mintha épp ott támadt volna kedve pihenni, de azért szemmel tartotta a mókust.

-Jaj, jaj, mit akar? - rohangált föl és alá a mókus.
-Menj innen, nem látod, hogy én előbb itt voltam! - háborgott egyre hangosabban.
Hirtelen abba hagyta a háborgást, és figyelni kezdett:

- No tessék, most meg itt van megint ez az ember a három üvegével, és les!
Menjetek innen! Így nem lehet enni!
Hess, hess, jaj nekem, mit akarnak.

A jajveszékelésbe bekapcsolódtak a madarak is, volt is nagy csivitelés, zajongás, repkedés.
El is jöttem onnan a gépemmel, meg a szemüvegemmel, hogy maguk megoldhassák a helyzetet.

Hát így kerekedett ki ez a kis történet.