Mese a macskáról, a mókusról, és a diófáról.

Ma reggel vidám, színes hajnalra ébredt a diófa.

- Haj, el kell szórnom a diómat, lassan itt a tél...

Eltelt a délelőtt, ... majd a délután.

Olyan négy óra felé egyszer csak megjelent a fánál egy mókus.
- Hmm, milyen finomak ezek a diók itt lenn a földön.

- Hmmm, ezt el kéne rakni télire, ez olyan finom!!!
...
- De mi van ott? Valami közelít!!!!

- Csak nem egy macska? Jobb lesz felmenni a fára!!!

Oda ér a macska!
- Nicsak egy mókus! Majd ha lejön, jól megfogom!
Azzal leült a fa alá, és várni kezdett.
Úgy tett, mintha épp ott támadt volna kedve pihenni, de azért szemmel tartotta a mókust.

-Jaj, jaj, mit akar? - rohangált föl és alá a mókus.
-Menj innen, nem látod, hogy én előbb itt voltam! - háborgott egyre hangosabban.
Hirtelen abba hagyta a háborgást, és figyelni kezdett:

- No tessék, most meg itt van megint ez az ember a három üvegével, és les!
Menjetek innen! Így nem lehet enni!
Hess, hess, jaj nekem, mit akarnak.

A jajveszékelésbe bekapcsolódtak a madarak is, volt is nagy csivitelés, zajongás, repkedés.
El is jöttem onnan a gépemmel, meg a szemüvegemmel, hogy maguk megoldhassák a helyzetet.

Hát így kerekedett ki ez a kis történet.