Játékos kiscicáról van szó.
Idén tavasszal már teljesen otthon érezte magát nálunk, és úgy döntött, hogy itt hozza világra a cicáit. Ami nem is lett volna baj, de négy lett!
Sajnos a négyből másnapra 3 lett. Majd pár nap múlva csak egy. Egy kis csíkos kandúr cica maradt meg.
Eleinte kerestem neki gazdát, ajánlgattam kisgyerekeseknek, mert bírja a gyűrődést.
Nem kellett senkinek!
Így itt marad nálunk, és kapott egy nevet: Fülöp.
Illik rá szerintem.
Nagyon szeret játszani.
Bármivel.
Ugráló békával, szellő mozgatta fűszállal, vagy az általam letört ág végével:
Amikor megjövök a munkából, és nyitom a kaput, már ott is van.
Úgy rohan elém, hogy csak úgy dobog a talpa alatt a föld.
Oda ér, megnéz.
Dorombol, lábamhoz dörgölőzik.
Nem lehet nem megsimogatni.
Rögtön eldobja magát, és úgy dorombol, majd szét esik. :D
Négy-öt simítás után már játszik a kezemmel, finoman megfogja, és úgy csinál, mintha meg akarna harapni. Ha hagyom neki, akkor kis idő múlva már belém mélyeszti a körmeit.
Na azt már nem. Ilyenkor megfogom a mancsait, picit megszorítom, de csak annyira, hogy ne tudja egy két pillanatig kirántani a kezemből. Ebből tudja, hogy fájt.
Ilyenkor felpattan, elfut, visszanéz, ha mozdulok, visszarohan, dorombol, mintha nem is lett volna rossz. :D
